A Kaledóniai-csatornában zsilipelünk, vitorlázás a Loch Ness-i szörnyről elhíresült tavon
(2019. július 28-29.)
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2019. júl. 28. Cromarty - Inverness (15 tmf),
bejutunk a Kaledóniai-csatornába, az első két zsilipelés
A Kaledóniai-csatorna a Skót-felföldet kettészelő Kaledóniai-árokban a Loch Ness, a Loch Oich és a Loch Lochy tavakat köti össze. Thomas Telford mérnök irányítása alatt kb. 1804-1822 között épült ki. Az Inverness és Corpach között húzódó 96 km hosszú csatorna 29 zsilipkamrából és 10 elforduló hídból áll. Már alig vártuk, hogy itt legyünk.
Tegnap este még összevetettük az árapálytáblázat és a széljelentés adatait a csatorna nyitásának időpontjával, és eredményül hajnali 4 órás indulást kaptunk. Ha ügyesen csináljuk, a Kaledóniai-csatorna keleti bejáratánál, Inverness településnél leszünk reggel 8-ra, amikor nyit az első zsilip.
Az ébresztő kellemetlen hangját megelőzve ébredtünk. Erős keleti szél fújt, a tegnap esti jelentésben gyengébbről volt szó. Cromarty öble, ahol az éjszakát töltöttük, épp keletre néz. Ha ki akartunk jutni, szembe kellett mennünk a széllel, és ráadásul még az áramlással is. Dénesnek jó kis ébresztő feladat, fűtötte is az izgalom. Kár, hogy rám nem ragadt át. Fagyoskodva öltözködtem mellette a hideg kabinban.
Miután beöltöztünk a hideg, a szél és a szemerkélő eső ellen, motort indítottunk, Dénes eleresztette a mooringot, és kipöfögtünk Cromarty olajfúró platformokkal megpakolt öbléből. Közel húzódtunk a sziklás parthoz, ahol az áramlás gyengébb. Amint kijutottunk az öbölből az Invernessig tartó hosszú tengerszorosba, és elfordultunk nyugatias irányba, végre a szelet is, az áramlást is hátulról kaptuk, hajtottak előre a célunk felé.
Az erős keleti szélben a tervezettnél gyorsabbak voltunk, reffelni kellett a sárkányszárnyat, hogy lassítsuk a hajót. Szitált az eső, köd borította a Skót-felföldet, vagy ahogy itt nevezik, a Highlandset. Átragadt rám a táj borongós, misztikus hangulata. Robert Burns verssorát ismételgettem magamban, "My heart is in the Highlands...", "Felföld, oda, csak oda vonz a szívem...", és ekkor megjelentek mellettünk a hatalmas testű vadászó delfinek. Óriásnak hatottak azokhoz a pici példányokhoz képest, akikkel a nyílt vízen találkoztunk az elmúlt hetekben. Fürgén úsztak jobbra-balra a hajó alatt, Barny-val ismerkedtek. A több tucat digitális felvétel mind homályos lett a hajnali fényben.
Másfél óra után nagy sebességgel elmotorozott mellettünk egy francia vitorlás, a Mathilda. Már nem lepődünk meg, ha egy vitorlás jó szélben motorozik, mert annyi ilyet láttunk, bármerre vitorláztunk. Később szembemotoroztak velünk. Oda-vissza motorozva múlatták az időt a csatorna nyitásáig, vagy csak az akksijaikat töltötték...
Nehogy kulturális látnivaló nélkül maradjunk ebben a természet uralta környezetben, útközben egy hatalmas 18. századi erőd mellett vitorláztunk el, a Fort George mellett. Megkerestük a Lonely Planet Scotland kötetében. Katonai szállásként használják, de egy része látogatható. Erre biztos nem lesz időnk.
8 előtt értünk az invernessi bejárathoz. Dénes azonnal hívta a csatornafelügyelőséget a VHF rádión. Először egy kifelé tartó vitorlás kapott engedélyt a zsilipelésre, utána mehettünk mi Mathildával. Lehorgonyoztunk, amíg ránk került a sor.
Úgy alakult, hogy mi motoroztunk be először a zsilipkamrába, Mathildának pedig mögénk kellett volna a partfalhoz kötnie, de nem sikerült nekik, majdnem lekaszálták a hajónk hátát a manőverezésben a 46 lábas Hallberg Rassy-jukkal. Hatalmas megkönnyebbülésemre sikerült a másik falhoz kötniük.
Micsoda véletlen, hogy 2011-ben, amikor Dénes átkelt a zsilipkamrákkal megépített Panama-csatornán, akkor is egy dzsunka vitorlázatú hajónk volt, mint most Barny. Dragonwing nagyobb volt, 31 lábas és széles, Barny 27 lábas. Természetesen a világ legforgalmasabb kereskedelmi csatornájában zsilipelni egész más, mint itt, a kedvtelési célú hajók számára üzemelő, békés Kaledóniai-csatornában. De látszik, hogy itt is figyelni kell. A többiekre :-)
A zsilipkapu becsukódott mögöttünk. A zsilipkezelőnek feldobtuk a köteleinket, és ő átfűzte a partfalba erősített kötélvezetőkön, majd ledobta nekünk. Dénes kezelte a hátsó, én pedig az első kötelet, és ahogy lassan folyni kezdett be a víz a zsilipkamrába, a hajónk a víz szintjével együtt emelkedni kezdett. Hogy összehangoltan dolgozzunk, azt csináltam, amire Dénes kért, feszítettem vagy lazítottam a rám bízott kötélen.
Mikor kész voltunk, Dénes elment befizetni a csatornadíjat, én meg elsétáltam a következő zsilipkamráig.
A második kamrába érkeztünk. Most Mathilda állt előre, ami nekünk jó, mert az első hajót erősen megtáncoltatja zsilipeléskor a kamrába beáramló víz. A mögötte állónak sokkal békésebb.
Záródik a kapu, most Dénes elöl, én hátul kezelem a köteleket:
Felemelkedtünk:
A csatornadíjat Dénes kissé félrenézte a neten :-) Peterhead kikötőjében, ahol kényszerpihenőt tartottunk, mert eltörött a yard, megismerkedtünk egy francia hajóssal, aki már túl volt a Kaledóniai-csatornán, ő nyugatról keletre kelt át. 180 fontba került a 29 lábas hajójának a csatornadíj, ami Dénest megdöbbentette. Ő 21 fontra emlékezett. Gyorsan rákerestem a neten. 21 fontba került méterenként. Ez a kis apróság elkerülte a figyelmét. 27 lábunkkal, azaz 8.5 méterünkkel nekünk is ennyit kellett most kifizetnünk. 7 éjszakát maradhatunk ezért a csatornában, és mindenhol van stég, ahol kiköthetünk ingyen, és vár egy kis épület zuhanyzóval, némelyiknél még mosószoba is akad szárítógéppel. Továbbá egyszer az út során ingyen eltölthetünk egy éjszakát valamelyik csatornabeli kikötőben. Mi az invernessi kikötőt választottuk, ami a második zsilip után következett. Mathildáék is így döntöttek. Irány a kikötő:
Kikötés után ebéd, szieszta, beszélgetés a hajósokkal, majd városnézés, vásárlás volt a további program.
Az USA-ban, Kanadában megszoktuk, hogy hatalmas hortenziabokrok díszelegtek a kertekben, itt Invernessben a legtöbb családi ház elé rózsabokrot ültettek:
Azért hortenziás házat is találtunk, nehogy elégedetlenkedjek:
Skót lakótelep:
Inverness egyik gyalogos hídja:
Az invernessi erőd:
Az erőd alatti mosdóban az angolok különlegességével, a hideg és a meleg víz számára külön-külön felszerelt vízcsapokkal találkoztunk :-)
A felirat figyelmeztet, hogy a melegvíz-csapból folyó meleg víz időnként forró lehet. Vigyázz, amikor aláteszed a kezed!
Szerencsére nem találkozunk sűrűn ezzel az angol furcsasággal, anglikummal, de ha egyszer az Egyesült Királyságba költöznénk, és olyan lakást bérelnénk, amelyikben ilyenek a csapok, találtam rá megoldást az interneten. Ez jól jöhet hotelszobában, apartmanban is, ha folyóvizet szeretnénk használni, úgy hogy ne égjen le, de ne is fagyjon le közben a kezünk:
A bbc.com/news oldalon találtam egy írást arról, hogy miért alakult ki régen a két különálló csap a hideg és a meleg víz számára, és a cikk alapján érthető is, hogy a régi házakban, ahol nincs pénz a korszerűsítésre, még mindig ez van, de hogy némely újonnan épültbe miért ilyet szerelnek be... Magyarul pl. itt lehet olvasni erről a témáról: otthonokesmegoldasok.hu.
Itt a csatornában is lesznek ilyen mosdók, és a csatornafelügyelőkkel beszélgettünk is erről. Arra jutottunk, hogy itt víztakarékosságról lehet szó.
Az invernessi városháza:
A városháza utcájában benéztünk egy használt műszaki cikkeket árusító boltba. Meglepetésünkre egy olyan Lenovo laptopot találtunk tökéletes állapotban, és nagyon jó áron, mint amim nemrég tönkrement, és most Dénes laptopját használom helyette. Zárásig volt még két óránk, gondoltuk, csatangolunk, bevásárolunk, aztán zárásra visszajövünk, megvesszük, addig se kelljen cipelnünk. Sajnos az eladónak felhívtuk a figyelmét arra, hogy milyen jó a laptop és milyen olcsó, amin ő is meglepődött, így, amikor visszamentünk, és közölte velünk, hogy jött valaki és megvette, nem tudtam másra gondolni, mint hogy egyszerűen félretették, hogy újraárazzák. Persze meg is vehette valaki :-) Ide vezet a lustaság.
A óváros egyik eldugott utcájából skót dal szólt gitárkkísérettel. Annyira jól hangzott, hogy muszáj volt bemennünk a kulturált belsejű, csinos kis pubba (söröző), ahol egy zenész szórakoztatta az ott iszogatókat. Sajnáltuk, hogy nincs időnk maradni, pedig annyira kedves volt bent mindenki, azonnal nekünk estek, üljünk le, igyunk velük sört, beszélgessünk.
2019. júl. 29. Inverness - Loch Ness (2 híd, 5 zsilipelés),
éjszaka a Loch Ness-en
A csatorna partján végig vezet turistaút, kerékpárút. Gondoltunk rá, hogy egyes szakaszoknál ki is szállhatok, és gyaloglok vagy kocogok az ösvényen, Dénes pedig motorozik mellettem a vízen. Végül nem valósult meg a nagyszerű terv.
Mögöttem bal oldalt van a kikötő, két árbóc látszik is, aztán felém haladva van egy fehér, elforduló híd (swing bridge), ezzel kezdünk 9.30-kor. A híd után rögtön egy négylépcsős zsiliprendszer következik. Mögöttem van az első zsilipkamra, előttem a második zsilipkamra, és ez előtt még van kettő. Az időpontot a hidat irányító személy adta, így volt időnk reggeli sétára a csatorna partján.
Úgy alakult, hogy a négylépcsős zsilipelést egy hatalmas lakóhajóval csináltuk végig. Szörnyű élmény volt, mert járatnia kellett a motorját végig, hogy megfelelő szögben tartsa a hajót. Azt hittem, ott fulladok meg a füstben. Főleg az első zsilipelésnél volt elviselhetetlen, amikor ott voltunk lent a hajó fedélzetén, a partfal fölénk tornyosult, mögöttünk a zsilipkapu bezárult. A füst lentrekedt, én meg nagyon kiakadtam ezen. Megbeszéltük, hogy többet nem zsilipelünk ilyen hajóval vagy motorossal.
Az első zsilipelés után kimehettünk a partra, és onnan húztuk át Barny-t a második, harmadik és negyedik kamrába. Így elviselhetőbb volt a füst.
A puffereink, amik eltartották a hajó testét a kőfaltól, állandóan felcsúsztak. Ilyenkor ügyesen kellett a kötelekkel elöl is, hátul is játszadozni, hogy visszakerüljenek a helyükre, és ne sérüljön meg a hajó oldala. Ez az odafigyelés volt az egyetlen fárasztó dolog végig a 29 zsilipelés alatt. Nem úsztuk meg, szereztünk egy-két horzsolást.
Az az öröm, amit átéltem, amikor végre kinyílt a negyedik zsilip kapuja, és lemaradhattunk a lakóhajótól! Nem tartott sokáig, mert a következő elfordulós hídhoz együtt kellett érkezzünk. Ilyenkor a szárazföldön leállítják a forgalmat a hídnál, hogy elmehessenek a hajók, és ezt bizony nem teszik meg minden percben. De utána a mai ötödik zsilipkamra, a Dochgarroch előtt a lakóhajó megállt egy stégnél éjszakára, és mi végre egyedül zsilipelhettünk :-)
Jobbra a stéghez kötött lakóhajó, előttünk a nyitott kapujú zsilip:
Felhőtlen zsilipelés, csak a miénk a zsilipkamra:
A zsilip túloldalán megálltunk a stégnél ebédfőzésre, sziesztára, sétára, zuhanyzásra, és nekem hajmosásra. Az invernessi kikötőben nem volt konnektor, ahová bedughattam volna a hajszárítómat, és kézszárító se, itt viszont volt kézszárító a zuhanyzós mosdóban (konnektor nem). Tökéletes hajszárításra.
Barny a stégnél:
Barny-tól távolabb találtunk egy másik dzsunka (junk rigg) vitorlázatú hajót. Nem volt ott a tulajdonosa, pedig jó lett volna vele beszélgetni. Ez is kék testű, mint a mi Barny-nk:
Mióta tegnap bejöttünk a csatornába, pihenünk. Nem hullámzik alattunk a víz, nem dőlünk folyamatosan, nem kell minden pillanatban ellentartani a dőlésnek. Nem vagyunk mosógépbe vagy centrifugába zárva. A főzés is mennyivel kellemesebb. Amíg Dénes ledőlt olvasni, aludni, elkészítettem a gázfőzőn a tegnap vásárolt felaprított csirkehúsból a pörköltet, amihez brokkolit pároltam köretnek.
Amíg főztem, a hajó körül úszkáló kacsacsalád szórakoztatott. A kicsik mindig lemaradtak, elvesztették az anyjukat, sipítoztak, az anyjuk hápogott nekik.
Volt kólánk a hajón, pontosabban finom kólautánzat, és Dénes kért az ebédhez. Az ágya alatti tárolóban feküdt szerszámokkal, miegyébbel együtt. Ahogy szedtem ki, valami kiszúrta a flakon oldalát, és szanaszét spriccelt a kóla, rám, a tároló tartalmára, az ágyszivacsra, a padlóra, én meg sikítoztam hozzá. Álmi jót röhögött volna, szereti az ilyen bakikat. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább nem a tengeren történt. Itt kellemesebb volt feltakarítani utána.
A sétánk alatt megismerkedtünk a lakóhajón dolgozó erdélyi sráccal, Szilárddal. Meghallotta fedélzetfestés közben, hogy magyarul beszélünk, és megszólított minket. Öt idős vendéget utaztatnak végig egy hét alatt a csatornán, 6000 font egy éjszaka egy kabin. Hetente turnusváltás. A cégnek két ilyen lakóhajója van, a másik szemből jön majd, a csatorna nyugati bejárata felől. Találkozunk majd velük is. Szilárd cseh barátnője is a hajó személyzetéhez tartozik. A hajó kormányosa angol, szakácsa pedig skót, és állandóan vitatkoznak. Van még egy angol idegenvezető is.
Szilárd után málnabokrokra bukkanunk egy folyóparti ösvény mellett:
Később skót marhákra:
És az a sűrű, zöld gyep, amivel Anglia óta nem tudunk betelni:
Maradhattunk volna a stégnél éjszakára, de sokkal vonzóbbnak ígérkezett az előttünk elterülő Loch Ness-i szörny taván eltölteni egy éjszakát.
Vitorlázás a Loch Ness-en, körülöttünk a Skót-felföld dombjai magasodnak:
Dénes a Loch Ness-i szörny helyett a közelgő zivatart kémleli:
Urquhart romos kastélyához hatalmas zuhéban érkezünk meg. A Loch Ness-en a horgonyzás nem egyszerű, nagyon mély a parttól pár méterre is. Egy norvég pár hajós élménybeszámolója alapján próbáljuk megtalálni azt a helyet, ahol ők horgonyoztak le a kastélytól néhány méterre. Végül 12 méteres vízmélységben horgonyt dobunk este 9-kor:
A zuhé elvonul, a vacsorát a kivilágított kastély társaságában fogyasztjuk el. Nessie szörny nem zavarja meg a romantikus pillanatokat.
